Az elmúlt időszakban sokszor elgondolkodtam, hogy eredményeim iránt érzett kötődésem, ragaszkodásom és ezek kényszeres plénum elé tárása, mennyiben és hogyan nehezítette meg boldogulásom - a szó mind a két értelmében - és mennyire rontotta meg emberi kapcsolataim.
Valójában el kell engednünk? Miért is van büszkeségünk?
A büszkeség háttere, meglátásom szerint, a siker! Ami alapvetően egy nagyon jó dolog, valamivel több tudtam lenni, valamiben előrébb vagyok, mint a többiek. A problémát valójában nem ez szüli, méltán lehetünk büszkék eredményeinkre. Sőt talán mondhatni a második legtökéletesebb érzés a szeretet/szerelem után. Természetesen ez nélkülözhetetlen része a boldogságunknak! Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy valójában nem az eredmény tesz minket boldoggá, hanem az oda vezető úton az ahogy elérjük a célt!
A probléma forrása inkább az, hogy mit kezdünk az eredményeinkkel!
...ebbe a hibába estem bele számtalanszor, és esek bele a mai napig többször...
Az elismeréseket szomjazzuk környezetünktől és az eredményeink által sokszor a környezetünk figyelmét inkább arra hívjuk fel, hogy ő mit nem csinált. Hihetetlen ellenszenvet lehet így kelteni, holott csak támogatásra, bátorításra vágyik eközben az ember.
Halmozott jele ennek, amikor valaki egy csoportosulás eredményességén felbuzdulva, akkora büszkeségre tesz szert, hogy úgy gondolja ez megy egyedül is, ez megy úgy is, ha kihagyunk pár embert akivel eddig osztozni kellett a sikeren. Sajnos nagyon kevés eset ad erre visszaigazolást. Jó példa lesz erre a a 2014-es választás. Jelentős aprózódás figyelhető meg az elmúlt 8-10 év politikailag ismertebb személyeivel kapcsolatban. 'Majd én, majd megmutatom, hogy igazam volt és erősebb leszek, mint bárki...' Büszkék! Csak egymást kioltó hatásukat és a hozzájuk köthető korábbi leívelő, vagy épp ív nélküli értéküket nem veszik figyelembe.
Visszatérve az alap gondolatra az igen szélsőséges és speciális példa rendszertől, megállapítható az, hogy ami számunkra hatalmas érték, eredmény, az más érzéseid feldúlhatja, őt megbánthatja. Vigyázzunk tehát mikor és mivel büszkélkedünk. Persze erre is akadnak kivételek, erre jó példa egy MLM hálózat, ahol amíg nem lesznek sikeresek a csoportomban, addig én sem, ezért elkezdem elemi ösztönnel vágyni más sikerét. A többi csoport munkásságának követése lehet csapda is és motiváció is, amikor nem a csoportom embereinek sikereit látom.
"Ha ő megcsinálta, akkor nekem is mennie kell." - "Na jó ő sikeres, de én nem vagyok olyan."
Mivel semmi sem maradhat titokban, ezért javaslom, hogy törekedjen mindenki - jómagam is komoly elhatározásokat tettem ezen a területen - egy értékes tulajdonság elsajátítására a szerénységre.
Borzasztóan nehéz! Legfőképp azért, mert a társadalmi elvárások, a szokássá vált mentalitások, a törtetés előre nem ismeri ezt. '...ugyan már ne szerénykedj!'
A másik nagy 'ellenfelünk' ebben a 'harcban' a megszokás. A megszokást nehéz legyőzni. A kételkedők próbálják meg, hogy más útvonalon menjenek munkába és szinte észre se veszik, de megint a megszokott útvonalon mennek. Aztán inkább gyártunk hozzá érveket, csak ne kelljen változtatni. Pedig ha máshogy akarsz élni, mint eddig, akkor mást kell csinálnod, mint most, mert ez csak arra elég, ahova most eljutottál.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.